Zsírosfejné édesanyám…




…elfújta a szél a létrám…ha Markos – Nádasba akarnék átmenni. Nem akarok, mert kedvem keserű, mint epe. Megfogadtam, hogy nem szólok bele, de nem tehetem meg – mert BELÉM SZÓLNAK !!!!
Óriásplakátokon döngölik a fejemet. Ettől én föl vagyok háborodva, mert nagyon sok pénzbe kerül. Föl vagyok háborodva, mert marhaságokkal tömik az emberek fejét. A tömegpszihózis meg úgy működik, hogyha sokat látja – még el is hiszi.

Én tudom azt, hogy világszerte ez a forgatókönyv. Akkor is ízléstelen.
Akkor is tele hazugsággal. Ármánykodunk embertársaink ellen és közben teli pofával ordítjuk az emberséget. HOGY VAN EZ?
„Én nem állítom, hogy értenék hozzá, mert akkor nem mondanék igazat.
Nekem a hazug ember semmi!” Ha nagyot akarok mondani, mindig
Hábetler János szavait idézem. Fejes zsenialitása, hogy egy könyvön belül meg tudta mutatni, ami az emberi természettel ellentétes, az megoldhatatlan…Ennél sokkal kevesebbért csuktak le embereket.
Itt, valószínű, annyira rikít az igazság, hogy egy hentes – akció az író irányába, mégjobban fölkeltette volna a tömegek érdeklődését.
Legjobb politika az volt, hogy hagyták a „Rozsdatemető”-t. Ezzel aki értette, jól járt, de a vastagabb réteg csak később kapott észbe.
Mivel hagyták, mi lenne benne érdekes… Így is meg lehet ölni – időlegesen - remekműveket, s figyelmet terelni. (De az olvasottságát nem lehetett megölni!)

Kis kitérő után változatlanul tehetetlennek érzem magamat. Nem hiszem, hogy bárkitől bármi változna. Fáj nekem, hogy így kell lennie. De nem vagyok idealista, tudom, ez van… A tisztességemet nem vehetik el.
Sokra nem megyek vele, de legalább a tükörbe bele tudok nézni.
Mellesleg: - elvből nem hazudok, meg kényelemszereteből. Elfelejtem ugyanis, mit hazudtam, osztán szósz rendel!

KÉREM SZÉPEN MEGHAGYNI LEGALÁBB A TISZTESSÉGBE VETETT HITET, A HITBE VETETT HITET – LAGALÁBB ENNYINK MARADJON!!!!

Ide kívánkozik egy megjegyzésem a VALÓS HITRŐL.


Mel Gibson istenáldotta tehetségű színészember rém őszintén és mélyen vallásos. Mind az egy felesége van neki, nem cserélgeti, mint a gatyát.
A hosszú házasévek alatt csinált egy rakás gyereket (hatot biztos).
Vallásos ember ő, nagyon is, de mikor megtudta, hogy legnagyobb lánya apáca akar lenni, rettentően megzakkant. Talán még ivott is…egy kicsit…
Aztán a Megváltó iránti hallatlan tisztelettől vezérelve megrendezte a
„PASSIO”-t, szívem gyönyörűségére, mély féjdalmára és döbbenetére.
A susogó arámi nyelv, a római katonák beszélt latinja természetesen csak feliratozott lehet, hiszen a gyönyörűsége veszne el, ha szinkronnal elvennénk ezt a páratlanságot.
Minden korhű és IGAZ. Semmit nem változtattak az ÍRÁSOK által rögzített, igaz történéseken. SEMMIT. Nyomról – nyomra követhető minden egyes lépése az ártatlannak, ahogyan megtörténtek az események. S lőn csoda! Halálosan vallásosné édesanyámék USA-ban, meg össze – vissza, úgy haltak ki a mozik széksorai közül szív- és infarktussal, mint a legyek.

AKKOR MOST MEGKÉRDEZEM. – HOL VAN A HIT??? –

Vasárnap felvesszük a templomba az ünneplő kosztümöt, meg a rozmaringos kis imakönyvet. Ezzel mi már per abszolute hívők lennénk?
Amikor meg zuhognak a korbács csapásai, azt nem bírjuk elviselni?
Hogy is van ez?
Én Mária arcát figyeltem, akinek tiszta, kreol arcán (mert ahol Jézus született, ott nincsenek szőke nők, pl.) legördült egy könnycsepp a szája sarkába. Én mélyen megrázva, teljes átélésben hagytam el a mozit.
Nem tartozik senkire, de 32 évesen vesztettem el középső, gyönyörű, intelligens, angyali fiamat. Orvul vette el tőlem egy olyan betegség, aminek ma még nincs neve.
Nem kaptam szív és infarktust. Lélekben szorítottam Mária kezét és a minden anyák fájdalma összekapcsolt minket.

Szóval: - Emberek! Emberibben, ízlésesebben, ne rohadjon el az a kevés jó, ami még megmaradt bennünk.

Legeslegfontosabb: SENKI HITÉVEL NEM SZABAD JÁTSZANI !!! TILOS!!!
HITTEL AZ EMBERBEN, HITTEL ,BÁRMIBEN.

CSAKIS AZ IGAZAT, A SZÍNTISZTÁT – KÉREM!