GONDOLATBAN SOKSZOR ELKÓSZÁLOK A MI SÁNDORKÁNK UTÁN. MEGÉRTENI, KÖZELKERÜLNI GÉNIUSZÁHOZ, MELY OLYAN EGYSZERŰ VOLT, MINT A BÚZAVIRÁG – EGYBEN OLYAN BONYOLULT IS. JÓ LENNE MOST, HA VELÜNK LENNÉL, SÁNDORKÁNK.


Petrovicsnak született Petőfink nagyobb magyar volt minden gusztustalan melldöngetőnél. Ő nem döngetett semmit. Leírta a mindennapokat, úgy, ahogyan azok peregnek a valóságban.
Óriási tudásmennyiségét meg csak úgy fölszedte, mint út szélén a mezei virágot – mert ragadt rá. Iszonyú mennyiségű magyar szót használt.
Ékes, ezerszínű, mesebeli nyelvünkből. Ha meghallaná, hogyan beszélnek ma, teszt-kérdéseken felnőtt ifjaink, szerintem elsírná magát.


Tőle hitelesnek érzem, neki elhiszem, vele együtt dobban a szívem, ha tőle hallom az „ édes haza”, „népem”, „földem”, „édes jó anyám” szavakat. De jól ki tudná osztani a maga ötven kilójával ezt az elferdült, egymással utálkozási versenybe fulladt népséget. Neki frászt kellett kampány – lóvé!!!!!!!! Odaállt, osztán elmondta! De úgy, hogy tömegek mozdultak, emberek sokaságában vert örökre gyökeret a hazafiság megértése, állandósult az érzés a szívükben – ÖRÖKRE.
Sándorkánk nem ígért, nem csalogatott. Vádaskodás helyett ledörgött a szava. Ezek a szavak pusztító erővel hatottak. Nyavalyogni lehet, hogy nagy lett a véráldozat. Azt is lehet mondani, kerülő úton is meg lehetett volna oldani az ország lélegzethez jutását. Nem lehetett. Mint ahogy ’56 -ban is meg kellett mutatni, hogy nem állat az ember! Nem lehet a fejét járomba nyomorítani. Sándorkánk odatartotta a puskagolyó elé az ingből kivillanó, meztelen mellét (pedig hogyan féltette, óvta volna őt Bem József!!). Megtiltotta, hogy éles helyzetben kockáztasson. Nem lehetett tiltani, nem lehetett parancsolni. Az ő véráldozata nekem szent.
Az ő véráldozata nekem a MAGYAR HAZA. Belegondoltam, mennyi lehetett a zsebében? Semmi ! Az égvilágon semmiféle pénz nem érdekelte. Ma a nyomorult kisiskolás kiesik a padból, mert délig egy falatot nem látott. Akinek a bankszámláján milliárdos nagyságrendű összegek terpeszkednek – és erről tudomást szerez, hogy van hozzá képe ezt tétlenül nézni???? Felháborító! Meg útálom, de nagyon.
Az én édesanyámnak olyan kevés a nyugdíja, amiből a nagyok egy nap alatt nem jönnek ki. Nagyszerű háztartást vezet, minden számlája fizetve. Ha jön a felhívás árvízről, katasztrófáról, segélyhívó számot adnak, vagy csekket, az ő pénze MINDIG OTT VAN. A szájjal és lábbal festők képeslapjai évek óta jönnek minden ünnepre. Fizeti jószívvel.
Ja, kérem, ő nem milliárdos, ő védőnő, aki a faluban anno „Testvérke”
megszólítást kapott. 84 évesen is hűséges a hivatása és lelkülete által diktált úthoz.
Én nem akarnék milliárdos lenni. Úgysem tartana sokáig. Mivel én nem vagyok normális, elmennék és személyesen addig osztanám, amíg telik.
De csak oda, ahol jó helyre megy! Gyerekre költik, ház épül, tisztességes élet alapozódik. Megnézném és körüljárnám. A pénz addig érdekel, amíg hiányától le nem méltatlanodnék. Fölöslegbe nem kell, mert nem is érteném, mi a francnak kell?

Most, 2006 –ban megint ölik egymást az emberek. Pénztengerek folynak a semmibe. Mihez ragaszkodnak olyan görcsösen?? Hogy őrült pénzekért
BE SE ÜLJENEK A PARLAMENTBE – láttam, többször mutatták a barlangüres termet, kettő darab képviselővel. A kisiskolás ezután is ki fog esni a padból, úgy dél felé, mert aznap még semmit nem látott, ami ehető. Szégyellem magam, lesül a bőr a pofámról, pedig olyan kevés pénzre méltatnak havonta – amilyen kevés már nincs is. A rég eltemetett családom vasakarata, munkájának gyümölcse tart felszín felett. Nem érdekel. A gyermek, az igen, meg az elrondított szétpocsékolt életünk!


SÁNDORKÁNK, HOL VAGY????