GONDOLATBAN SOKSZOR
ELKÓSZÁLOK A MI SÁNDORKÁNK UTÁN. MEGÉRTENI, KÖZELKERÜLNI GÉNIUSZÁHOZ, MELY OLYAN
EGYSZERŰ VOLT, MINT A BÚZAVIRÁG – EGYBEN OLYAN BONYOLULT IS. JÓ LENNE MOST, HA
VELÜNK LENNÉL, SÁNDORKÁNK.
Petrovicsnak született Petőfink nagyobb magyar volt minden gusztustalan
melldöngetőnél. Ő nem döngetett semmit. Leírta a mindennapokat, úgy, ahogyan
azok peregnek a valóságban.
Óriási tudásmennyiségét meg csak úgy fölszedte, mint út szélén a mezei virágot –
mert ragadt rá. Iszonyú mennyiségű magyar szót használt.
Ékes, ezerszínű, mesebeli nyelvünkből. Ha meghallaná, hogyan beszélnek ma,
teszt-kérdéseken felnőtt ifjaink, szerintem elsírná magát.
Tőle hitelesnek érzem, neki elhiszem, vele együtt dobban a szívem, ha tőle
hallom az „ édes haza”, „népem”, „földem”, „édes jó anyám” szavakat. De jól ki
tudná osztani a maga ötven kilójával ezt az elferdült, egymással utálkozási
versenybe fulladt népséget. Neki frászt kellett kampány – lóvé!!!!!!!! Odaállt,
osztán elmondta! De úgy, hogy tömegek mozdultak, emberek sokaságában vert örökre
gyökeret a hazafiság megértése, állandósult az érzés a szívükben – ÖRÖKRE.
Sándorkánk nem ígért, nem csalogatott. Vádaskodás helyett ledörgött a szava.
Ezek a szavak pusztító erővel hatottak. Nyavalyogni lehet, hogy nagy lett a
véráldozat. Azt is lehet mondani, kerülő úton is meg lehetett volna oldani az
ország lélegzethez jutását. Nem lehetett. Mint ahogy ’56 -ban is meg kellett
mutatni, hogy nem állat az ember! Nem lehet a fejét járomba nyomorítani.
Sándorkánk odatartotta a puskagolyó elé az ingből kivillanó, meztelen mellét
(pedig hogyan féltette, óvta volna őt Bem József!!). Megtiltotta, hogy éles
helyzetben kockáztasson. Nem lehetett tiltani, nem lehetett parancsolni. Az ő
véráldozata nekem szent.
Az ő véráldozata nekem a MAGYAR HAZA. Belegondoltam, mennyi lehetett a zsebében?
Semmi ! Az égvilágon semmiféle pénz nem érdekelte. Ma a nyomorult kisiskolás
kiesik a padból, mert délig egy falatot nem látott. Akinek a bankszámláján
milliárdos nagyságrendű összegek terpeszkednek – és erről tudomást szerez, hogy
van hozzá képe ezt tétlenül nézni???? Felháborító! Meg útálom, de nagyon.
Az én édesanyámnak olyan kevés a nyugdíja, amiből a nagyok egy nap alatt nem
jönnek ki. Nagyszerű háztartást vezet, minden számlája fizetve. Ha jön a
felhívás árvízről, katasztrófáról, segélyhívó számot adnak, vagy csekket, az ő
pénze MINDIG OTT VAN. A szájjal és lábbal festők képeslapjai évek óta jönnek
minden ünnepre. Fizeti jószívvel.
Ja, kérem, ő nem milliárdos, ő védőnő, aki a faluban anno „Testvérke”
megszólítást kapott. 84 évesen is hűséges a hivatása és lelkülete által diktált
úthoz.
Én nem akarnék milliárdos lenni. Úgysem tartana sokáig. Mivel én nem vagyok
normális, elmennék és személyesen addig osztanám, amíg telik.
De csak oda, ahol jó helyre megy! Gyerekre költik, ház épül, tisztességes élet
alapozódik. Megnézném és körüljárnám. A pénz addig érdekel, amíg hiányától le
nem méltatlanodnék. Fölöslegbe nem kell, mert nem is érteném, mi a francnak
kell?
Most, 2006 –ban megint ölik egymást az emberek. Pénztengerek folynak a semmibe.
Mihez ragaszkodnak olyan görcsösen?? Hogy őrült pénzekért
BE SE ÜLJENEK A PARLAMENTBE – láttam, többször mutatták a barlangüres termet,
kettő darab képviselővel. A kisiskolás ezután is ki fog esni a padból, úgy dél
felé, mert aznap még semmit nem látott, ami ehető. Szégyellem magam, lesül a bőr
a pofámról, pedig olyan kevés pénzre méltatnak havonta – amilyen kevés már nincs
is. A rég eltemetett családom vasakarata, munkájának gyümölcse tart felszín
felett. Nem érdekel. A gyermek, az igen, meg az elrondított szétpocsékolt
életünk!
SÁNDORKÁNK, HOL VAGY????