Voltak napok...

 

...gondolom, amikor a nehéz
annyira ott ült a válladon,
talán gondoltál is arra, magad
sem tudván, megformázva a
szót – elég volt, most tényleg,
elég volt...
aztán kellett jönnie valaminek,
hol egy jó hírnek, hol egy szabad
lélegzetnek, vagy egy kellemes,
jó ütemű motor – brummogásnak,
mikor az életed mosolyosra húzta
a szádat, békét kaptál egy percre,
egy napra – mindegy is, az a perc
addig az összes fájdalmat, remélem,
betakarta...

 

voltam szedett szőlő én is,
elmentem, beborult utánam
a föld is, de visszaküldtek,
itt vagyok, becsülök minden
csöppet, mit megérni eztán
a keserű pillanat után,
megérni adatott...

 

így, valahogy, testvér, megyünk,
lassan, te ott, én itt – tovább,
a szeretet a köthetetlen lélek
egybe fogja mosni lábaink
messzi, sok nyomát...

 

Gyurinak szeretetem jeléül

thao