VOLNA

 

Úgy akartalak téged szeretni,
Mint óvodás a kedvenc maciját.
Szívemben száz hegedű tombolt,
Játszottak, átiratban, mesés muzsikát.
Nem tehettem, mert józan a fejem és
Nekem csak a tökéletes elég, pedig én
Nem vagyok az.
Tiszta lapokkal akartam kártyázni és
Vén fejjel sértődtem meg, hogy cinkelt
A lap. Jól van. Most minden sebemet
Bevarrom cérnával, magam, egyedül,
Nem kell kábulat.
Olyan vagyok, mint jegenye a szélben,
Vagy egy leszakadt mozifelirat, mely
Végleg elszakadt.
A fájdalmakat azért találták ki, hogy
Fájjanak. A magyarázat, hogy acélos
A lélek, meg minden, csak púder, meg
Festék, hogy ne potyogjon a kétségek
Kútjába senki, hanem időről, időre,
Jól megmérettessék.
Igenis:- megvan a maci és szól a hegedű,
Nem felejtettem el, hogy én – én vagyok,
Ami azért nagyszerű dolog, mert kettő
Senkiből a világon nincsen, akkor mi a
Bánatnak lógnék félhalottan egy nehéz,
Véresre maró vasbilincsen?
Sokszor fáj az életem és sokszor millió
Szépet tartogat, megsimogat a szellő és
Magamhoz ölelek egy selymes kisbaba
Hajat, mely úgy röpül a szélben, hogy
A lepke pirul tőle szégyenében.

 

Igen. Élni és mást is élni hagyni,
Kemény, keserves, próbáló feladat.