Szeress hát engem...

 

... mert visz az irigy idő messze,
Szeress engem, mert homokként
Pereg a perc, egyre, egyre…
Szeress engem, mert elfelejtem
Szemed színét, a kéket, ne akard,
Soha ne akard, hogy elbújva
Megszeressem a visszavonhatatlan
Sötétet...
Szeress engem, mert jó vagyok hozzád,
Nem emlegetem, hogy egykor neked is
Könnyes volt az orcád s én letöröltem.

Most már se könnyes, se szomorú
Nem vagyok, esengve várom a
Meleget, a napot és félem a hideget,
A goromba elutasítást, várom a nem,
A soha meg nem tudott bűnből a
Szép feloldozást...
Várom újra az éjszakai sétát, a péket,
Aki soha nem zár be, s mi nevetve,
Szaladunk, eszünk és mindenről egy
A gondolatunk, lágyan fogjuk a
Kezünk...

Én jó vagyok és nem akarok nélküled
Sem halni, sem élni, megtanultam,
Hogyan legyek erős – de jobb ketten,
Összebújva félni...
Légy újra velem, légy újra a felem,
Így leszünk az igaz, nagy egész...
Jóságos isten, de elgondoltam...
Milyen csoda, csoda – ez az egész
Olyan csoda szép...