Szellő túrt a hajadba...

 

Ennek nem örülök, mert én akarok
Mindenütt hozzád nyúlni, veled együtt
Mindent csak én akarok....
Fújni léggömböt, enni asztalnál, segíteni
Fölvenni édes kabátod, közben simítani
Vállad ívét és kacsintva beavatni a pincért,
Hiszen a mirákulum része ő is csak volt...
Le szeretném venni a ruhádat, bűvölő,
Kedves alakod bámulva nézni, mint
Gyerek, ki először látott vattacukrot,
S a fenséges semmitől szabadulni –
Gondolatban is nehéz ...

 

Otthon lesegítem a vicces kabátot,
Poharadba szalagos bort öntve nézem,
Mennyire örülsz minden semmiségnek,
Hiszen ezért szeretlek téged, s a lényed
Az életemben már mindent kitölt...
A sápadt hajnali utca, a fakózöld ,úti
Dudva, a pék friss süteménye, mind
Rólad mesél, mert megkóstoltalak,
Enyém volt a legnagyobb pillanat,
S most dudva, szürke hajnal, forró
Péksütemény – mind téged említ,

 

Szépséges, egyszeri asszony – tünemény...