Szálas alakodra...

 

...emlékszem még, s hogy mennyi
bársonyos estét tudtunk magunk
mögött... minden szép volt, egyszerű,
nem is gondoltuk, hogy ezer akadály
szűkíti az ösvényt lábaink alatt...
csak – mikor már a négy láb lépte
nem fért el egymás mellett, egyszerre
azon kaptam magam, csak utánad
baktatok, vagy úgy sem, akkor a
lelkemmel halkan legyintettem,
s visszaadtalak, holott el sem
vettelek, így csak magadnak,
szokásaidnak, szerzetesnek
való élettempódnak adtam
vissza mindent, ami először
édes volt, aztán kis kesernyés
mellékízt kapott, de akkor még
vadvirág íze volt, s hittem, nem
csukódik be, ott benned a zárt
lélek, végleg...

 

elengedtelek, mert jobb
nélküled, mint teherré
lenni veled...