Sötét van sokszor...

 

... nappal is, sápadt arcunk
Úgy várná a fényt, elmúlik
A remény utolsó foszlánya,
De – a felhők szegélyén
Ezüst virít...
Megbánunk dolgokat, meg is
Bántanak, sok minden nem
Sikerül, ne add fel bajtárs, ha
Mégoly nehéz, hisz a felhő
Szegélyén ezüst virít...
Vársz valakit és úgy elmondanád...
De még nem jön el Ő, más meg
Nem kíváncsi rád, senkit nem
Érdekel, mennyire fájsz, csak
Magad cipeled napjaid burkát,
Mely – mint a magzatot – elszigetel,
Nem megvéd, nem enni ad, csak
Mindenből kizár és jól kirekeszt,
De: ne feledd, barátom, bár felhő
Van elég, a felhő szélén mindig
Ragyog az ezüst szegély, fénylőn,
Bíztatón, erőt sugárzón, napot és
Holdfényt csak neked ígér és ígéri
Bizton, hogy Ő is eljön s az élet
Végül egy kerek, egész...

 

Ha felhőt látsz, s nagyon késni
Látszik már végre a tiszta kék,
Ne feledd, soha, soha ne feledd:
A felhő szegélyén ragyog az ezüst,
A fénylő, ragyogó, biztató csík,
Elhozva a valóban boldog, egész,
Hiányoktól védett, kedves és
Kék holnap, igaz és biztató
Üzenetét!