Rózsaszín, bókoló...

 

...hatalmas fejű rózsát vettem neked,
tudod, a réz serlegbe, mely az ágy mellett,
a te oldalad felől, a kis lerakó szekrényen
áll, gondoltam, messze még, míg látod,
de legalább a szándék jól fog esni, hogy
ezzel is gondolok terád...
... nem élő, persze, kínai csoda, mely csak
akkor hal meg, ha én akarom, nem fonnyad,
nem kókad, mégis, a kezük által létrejött,
selymes szépség – maga az ÖRÖK-be
vetett bizalom, maga...
mióta a salétrom a növényeimet módszeres
pontossággal ölte, rájöttem, a bútor sem
fatörzs, vagy élő bárány – miért ne álmodnánk
tartósan, ha szép, az ízlés határait, persze jól
betartván...
ahogy hazafelé mindezt elgondoltam, sütött
a nap, az utca békés volt, rajta ember alig,
fejemben már készültek a sorok, s egy gödröt
a járdán elnézve, hasra estem, mint egy bolond
kecske...
kedves, fiatal pár akart segíteni, köszöntem,
nincs baj, a nadrág térdén esett, poros folt
szépen mosható – folytattam, magamon
mosolyogva, hazafelé az utam, s arra gondoltam,
te fogtad fel az ütést, mely lábamat törhette volna...
no, így vigyázok én, a távolból, napjaidra, s tudom,
az ütéseket én is elkapom, melyek téged érnek...

 

...kívánom, hamar lásd a virágot, s együtt
felejtsük el, mi minket ért, s elmúlik, mint
a pára, csak emlék marad, hogy valami
kettőnket meglegyintett – de az örök szeretet
joga, ereje teljes diadallal visszafogta...