ŐSZ VAN

 

Hullanak a mesés, sárga levelek,
Manhattan ilyenkor maga a bűbáj.
A csónakban éppen gondoltam rá,
Meddig tarthatom még arcom, kis
Sápadt, nagyszeműt, ebbe a fénybe.
El kell mennem, mert a szívem egy
Centet nem ér, műteni nem lehet.
Húsz évesen vagyok két lábon járó,
Előjegyzett halott...
S akkor megláttalak téged, mert
Pont a te éttermed kellett, hogy
Megüljük vidáman a születésnapom.
Te odajöttél, alig később mesés
Kifogást kerestél és elsodort minket
A végre – szerelem...
Mivel neked minden sikerül, azt is
Gondoltad – elhozod nekem a
Sebészek sebészét, hogy foltozza
A lehetetlent, csak neked maradjak,
Még egy kicsit megmaradjak még...
Belém égett, gyönyörű, angyalian
Romlott lényed, melyben annyi
Báj feszült és tudtam, velem minden,
Tebenned jóságos, változatlan, mint
Mikor romlatlanul el nem sodort a
Nagyvilági, könnyű lét....
Nekem jobban fájt, hogy nem ujjongva
Várhattam meg a hatalmas, égi teraszon
A tüneményes fát, bár bízva- bíztam, s
Az órádat, mit zálognak elvettem tőled,
Ajándékként becsomagoltam, mert már
Hittem – éretted van menekülés...
Jó a másik világ, nem érintlek, de látlak.
Lányoddal, kicsi unokáddal, békédet
Megtalálván – ringatózol a kis tavon,
S tudom, bár mindig fáj – nagyon,
Szerelmünket semmiért el nem
Árulnád többé, s vagyok neked,
Mi nem válunk,mert én lélek
Vagyok, te vagy a test és így
Kiegészülve hordozzuk
Egymást – mindörökre...