Nem számít már

 

Naponta,hajnalban eljön
A rossz álom, nincs menekülés.
Pokolba kívánom, de el kell
Viselnem, mert ez valami
Keresztfa, vagy mi az átok...
Égiek, bizony, jól megpróbáltok.
Aztán – kimegyek a napra,
Sálamat pimaszul lelógatva,
Szívem összes szánalmával
Érzem át a kerekes szék, a
Mankó, a fehér bot vissza
Nem vonható, végleges
Voltát, ahogy szembejőve
Megmutatja, ne nyávogj,
Élj, nézz a napba és hálát
Adj lábért, szemért...
Hogy nem lettél csúfja
A világnak, hogy a vágyott
Szó elér, mert az emberek,
Olyanok, mint te –
Ha kedves vagy,
Kedvesek...

 

Ilyenkor elfelejtem kísérőmet,
Mely már le nem vethető, de
Kellő ésszel még bőven élhető.
Belenézek a napba, örömet
Minden apróságban keresve
Sem kell – lelek, elémfut a
Gyalogút, a szél is nekem
Fuvoláz, arról, hogy kicsi
Már a hideg ereje,s minden
Ezer tavasszal van tele...

 

Mosolyra húzódik a szám.
Hozzád simulok, kezem
Kezedbe rejtem, csak
Ennyi, s bizton érzem,
Megtalált
Az Isten...