Nagyanyám...

 

...a kapát frissen a vállára vette,
elindultunk, ki a szőllőbe, mint
szoktunk, a nyírségi bájos lanka
hívására, a mélylila, vékonyhéjú
fürtök nagy várására...
Ezt a fajta szőllőt máshol nem láttam.
Bora házibor volt, tiszta, hibátlan.
Nem lett tőle állat senki, de fröccsnek
A növekedő gyermek is meg tudta inni,
Óh, cukros, festett levek – hol voltatok?
Ott szerettem meg örökre a sorok
Között a homokot, és tízévesen tudtam
Kötözni a szőllőt, de amint eluntam, nem
Kötelezett senki kényszerű folytatásra,
Maradt időm annyi minden másra, hisz
A lugasban lakott a tövisszúró gébics.

 

Ne fogd meg, egyemmeg, intett nagyanyám,
Mert nem fogadja el többet az anyja!
Nem is nyúltam bele fészekbe soha,
Sőt a gyerekeim egyike sem, pedig
Születésük után megvolt még a szőllő,
S hálisten, dédnagyanyjuk is – egy kicsit –
Igen... a nagyot még tán maga is kivitte,
A középsőnek már csak hírét vette, a
Legkisebbről már csak odafenn látott,
De onnan – hiszem – mindent...

 

Jóságos, vidám, sose bonyolult nagyanyám,
Természetedet, munkás életedet megörököltem,
Remélem szép vagy, ott is, ahol vagytok, szívből:
Most is áldjon meg az isten...

 

Sinka