Most küldök magamnak...

 

...virágot, névnapom van,
az egyetlen ünnepem, amit
valóban szeretek.
A február szinte oda már és
jönnek, jönnek jószagú
szelek...
Annyira kellene már a nap,
ma épp csodásan kisütött,
a hideg elköszönni még egy
napig marad, aztán fölenged
minden, ami élet, minden,
ami engem éltet ...
és számolhatom a napokat,
mikor a kis öreg nénik
hozzák a kertből, vizes
papírba takarva a hamvas,
gyönyörű tulipánokat...

 

Ezen a virágon elidőzök
szinte mindig, mert puritán,
egyszerű szépsége megbolondít...
a sötétben szemérmesen szirmát
becsukja, majd a napnak magát
egész szívvel, teljesen odaadja...
mert őszintén szeret, mint igaz
asszony és ártatlan gyerek...

 

várom hát a langyos szellőt,
a napot, mely nélkül élni
szenvedés, várom
a virágomat –

 

tulajdonképpen ennyi
az egész...