Mit tegyek...

 

...érted mit tegyek, hogy homlokod
sötét felhője helyett cinkos napocska
mosolyogjon le rám, hogy legyen kedved,
meg időd, járkálni velem, minden délután?
Mit tegyek, hogy ne fojtogasson sok ezer,
megoldatlan gondod, varázsolnék, ne arra
ébredj, holnap feladom, ennyit nem tudok,
sok már, hisz fáradok, s annyian, annyi mindent
akartok tőlem, pedig én is egy fáradt, törött,
árva ember vagyok, akinek már sok, már sok,
már rengeteg, nagyon sok...
vétkem, hogy nem időben jöttem, de mi a jó
és mi a nem alkalmas idő, ki tudja, nem válunk
széjjel, ha minden egyszerre jő – ebben nem
hiszek, mert sok nagyszerűség keserű végét
én már láttam, jól körülnéztem az életemben
és kint a nagyvilágban...
nem fogunk felhőtlenül járkálni már soha,
a csendes, nyugodt estét más hozza el nekem,
mert amid van, soha nem adod majd oda...
belefulladsz, pedig akarnál, élni, élni és
feledni, de markolod, mint a majom, a fa
odvában a sót – az értéktelen, evilági,
tűzrevaló, szemétre se jó...
na, mindegy, ez elment, ez a vonat rohan
a semmibe, veled és hálás vagyok a szimatomnak,
meg odafönn a jóságosnak, hogy időben leránt,
rohanj magad, s bár tiéd volt a szívem, nem fog
megszakadni, tudomásul fogom józanul venni,
másak a vágyak és mások a meleg esték, s nem
az a kéz hozza el a boldogságot soha, amelyiket
annyira szeretnénk...