Mese a varázslóról

 

A varázslót mindenki várta,
Ünnepelte felnőtt és gyerek.
A varázsló számtalan díjat
Elnyert, övé volt minden
Szem és egy-két órára
Minden boldog felnőtt,
Kisgyerek...

 

Az idő tőle is telt, szépen,
Kopott a sok papímasé.
Ellazult a masztix tapadása,
Izületei pedig jajongva
Kiáltották, itt a vége mára.
Elég volt a sok előadás,
Emlékezés kéne, kicsi
Ház, melyre odabenn
Angyalka vigyáz...

 

De makacs volt a varázsló,
Makacs, nem hallgatott a
Múló időre, gyérült egyre
A közönség száma, s veszett
Fénye a sok tarka csodának.
Meghalt a galamb, s a nyúl
Elment a nyitott ketrecajtón,
S egy szomorú előadás
Végén egy kisgyerek
Hozzá odament...

 

Menj haza, varázsló, már
Nem tetszenek nekünk
A csodák, hidd el, nem
Mi vagyunk gonoszak,
A te időd telt ki,
Sajnállak...

 

A szomorú kisgyerek
Elment haza, a hajlott
Hátú, öregedő férfi
Megnézte magának
A sok kacatot, mely
Fényét elvesztette
Régen...

 

Nem volt már kihez és hová,
Így meggyújtott egy szál
Gyufát, s a kocsiba
Bedobta szépen,
Majd magára
Húzta az ajtót,
S elégett a csoda,
Mind elégett,
S az ő meséje
Meghalt,
Végleg...

 

Tanulság:


Mikor nagyon megy a szekér,
Akkor ugorj le róla, barátom,
Mögötted minden diadallal,
Ne várd meg, míg elkopsz,
Mint egy ócska cipő...
Dicső emlék maradj,
Ne egy lyukas
Ernyő, napszítta
Pöttyökkel, törött
Fogantyúval...