Mentővisítás ébresztett...

 

...tegnap reggel, kínos ébredés.
Ilyesmi szörnyű, mit érez egy
olyan elárvult férfi, mint én vagyok?
Elmentél, most se te,se én nem
vagyunk boldogok...
Tévedtem, kérlek, engedd, hogy
helyrehozzam, derekad szerelmesen,
mint rég, úgy átkaroljam, vegyük, hogy
semmi, semmi nem történt köztünk,
bocsáss meg kedvesem...
El kellett hinnem, nem voltam elég
jó neked, félvállról fogtam meg
kezemre bízott, árva, szívedet.
Ma már egészen máshogy tenném,
de elmentél, ezt nem élem túl,a
keserű fájdalom utánad zenél...

 

Emeljük arcunk együtt újra a nap felé.
Esküdjünk újra, hogy senki
Nem lehet senkié!
Nem hagyjuk el mi többé egymást!
Ne ölj meg, iszonyú szakítás!
Veled, csak veled lehet már élni,
Sivatag, kietlen, béna nélküled
Félni – ne vedd el édes magadat
Tőlem többé, ígérek mindent,
Csak újra itt legyél....

 

Rózsából erdőt borítok lábaid elé,
Lesem az arcod, mit gondolsz, van-e
Épp bánatod? Mindenre képes a
szerelmes férfi, ha tudja már, milyen
a távolság...

 

 

(Domenico Modugno emlékére  „A távolság” )