Megint jön a "nemszeretem nap"

 

Ilyenkor hidegrázásom van előre.
Jómagam, elmélkedni, mélázni,
Kötetlenül járok temetőbe.
Kik ott „laknak”, tudom, igazi
Énjükből ott nincsen semmi,
Tehát emlékezni lehet, de
Dőreség „látogatóba menni”.
Mikor meg eljön a november elseje,
Megindul a lelkiismeret hadserege.
Attól, hogy elfelejtettem egy éven át,
Miért oly kelendő hirtelen a drága,
Fölösleges virág?

 

Szívemben száz emlék él, apró részletig,
Mikor veletek, mikor értetek, mikor sírtunk,
Mikor annyit nevettünk, hogy könnyünk
Csordult vidáman – ez él bennem, egyetlen,
Csodás szimfóniában. Nem túl jelentős nekem,
Már nem lehettek velem, mert velem vagytok,
Csak a fizikai távol fáj örökké, de a belőletek
Fontos nem múlhat el, soha, soha többé, ha
A világra érdemesítve lettetek.
Szívem naponta őriz titeket.
Kiviszem majd a virágot,
Mert így szokás...

 

De a legkedvesebbek földi emlékét
Ezzel nem ütöm meg. Este, mint
Mindig, gyertyát gyújtok, hol a
Képen nevettek, felszabadultan,
Élettel telin – így ünneplek, de
Minden áldott napon, ez nem
Fogadalom, csak nekem így
Működik a szívem...