Kuplé zongoristával

 

A legádázabb éjszakában,
Illetve pontosan, úgy hajnal felé,
Ülök egy füstös bárban, egyedül,
A zongorista szintén nagyon
Magányos lehet, így velem marad.
Rutinosan pergeti a billentyűket.
Kettőnknek, úgy néz ki, nincs hova,
Nincs miért, biztonságos a pár
Elcsépelt dallam, s a megült füst,
Mely állott és büdös, de legalább
Itt marad velünk...

 

Voltak napok, mik ragyogtak régen,
Akkor is, ha éppen este volt, de te
Mindig mosolyogva vártál, öleltél,
Kacagtak a falak, nevetett a hold,
S boldogan kacsintottak ránk a
Csillagok. Aztán elmentél egy szürke,
Álmos reggelen, nem mondtad – én
Meg nem kérdeztem, hisz minek?
Aki menni akar, hadd menjen, nincs
Arra többé szó, visszafogni őt biz’
Nem lehet...

 

A zongorista, mintha belém látna,
Elkezdi Máté Pétert játszani, kés
Nem vág úgy, mint a dal, pont itt,
Pont most „Te ott állsz az út végén”
Hiszen te soha nem fogsz semmilyen
Úton rám várni, lehetek beteg, részeg,
Vagy bolond, egy szép nő elillant,mert
Talán várták, s így devalválódtam,
Mint értékét vesztett tárgy, pénz, vagy
Lélek, s marad az utca, s nem tudom,
Miért élek, mint telepen rozsdás,
Halott gépek...