Kertek alatt már...

 

A tavasz bontakozik, ezer
Bimbóval, ezer fűszállal,
Százezer rüggyel – és az
Én csodás szerelmemmel.
Mióta láttalak, szeretlek
Téged, nem érdekel, mit
Akar az ostoba végzet...

 

Csak azt tudom, szívem
Gyorsabban ver, ha lépted
Alatt megroppan a pázsit,
Ha szemed tükrében száz
Napocska játszik – velem,
De te nem játéknak vennél
Engem, sosem, mert szíved
Ajtaját kinyitottam, neked
A tavasz illatát megmutattam.

 

Bármi lesz, többé el soha nem
Válunk, lehet balga félreértés,
Helyrehozzuk, bátran, mert
Egyszer mondtad – mióta én
Neked vagyok, az élet lyukas,
Értelmetlen golyó, ha én veled,
Benne nem vagyok, ezért én
Szeretlek téged, óraszám merengve,
Mit akart a teremtő, hogy ennyit
Várt arra, hogy sorsunk összekösse...

 

Tudom. Hogy megbecsüljük, hogy
Könnyes orcánkkal néki megköszönjük,
Mert égi áldás, hogy vagy nekem, hisz
Veled jött el az áldott szerelem, mely
Csak egyszer, csakiscsak egyszer
Csodás virágot terem...