Hihetetlen...

 

...szinte hihetetlen,
mióta vagyunk, mi együtt,
ketten, szállnak az évek,
másként élünk, mint másoknál
szokás – nekünk így kerek...
Nem látlak sokszor, mégis
velem vagy, imádom tenger,
vagy inkább Balaton szépségű
kéken – kék szemed, rajta sűrű
pillaerdő, mely nagyot pillantva
rámnevet...

 

Igaz – én bizonytalanabb voltam,
te nem engedtél el soha, te vagy
az egyetlen hűség, melyhez foghatót
nem láttam, de hiszem, mint a
templomban a nénike, szorítva
a rozmaringos imakönyvet, s a
meghatott istenfélelemtől letöröl
néhány kósza könnyet...

 

Most csak a hangod simogat,
de eljön majd a nap... türelmünk
végtelen, hiszünk egymásban, az
élhető élet így is végtelen, s maga
a találkozás újra, örökre, már a
megérdemelten megugrott száz
tű hossza... hogy a sors így hozta,
hálásan köszönöm...

 

Igazából, bármiről szól, minden
versemet csak tenéked írom...
mert – a szépség a szavak játéka,
akire tartozik és van esze, tanul
rajta, te élvezed a dallamos sorokat,
mindig aggódva kérdlek, s nyugtatsz,
jól van az – neked elhiszem, hisz a
tiéd, akkor hogy jönne ide bármiféle
beszéd...

 

napi ajándék, hogy lásd én is veled
gondolkodom, végig, minden napomon,
s a szívem, s az életem fonala már örökre
csak a tiéd...
remélünk, nyugodtan várunk, nem
protestálunk, mert ott, akkor lesz
igazán kerek és gyönyörű szép...
most , így is gömbölyű, benne
ezer derű, de a véglegest várni,
igaz, kerek, és ép...