Ha magyaráznom kellene...

 

...hogy miért vagy tőlem egyre
távolabb, rá biztos választ adni
biztosan nem tudnék, hisz nekem
a bizonyosság már olyan ingovány,
melyre én magam már nem szívesen
lépnék...
nem gyávaság ez, csak a napok óvatos
visszahőkölésre intenek, nincs egzakt
magyarázatom, de a kiállós merszem,
valakit nyílt szívvel – sisak nélkül –
szeretni, valahol, útközben –
elveszett...
maradok kényelmes magamnak,
biztos jellemű, jó társaság vagyok,
csalódást sosem okozok, hisz jól
ismerjük és tiszteljük egymást,
én – meg én...
nem, nem hasadt meg a tudat,
csak a sokat magában élő ember
a legközelebbi társaságban keres
tiszta, élhető, választható utat.

 

Nem csalódtam, keserű nem vagyok,
Egy belső fáradt érzés kísér, alig
Látható, lankadt, legyintő kézmozdulat.
Ha valaha, a sistergős években, ezt
Nekem valaki elmeséli, el biztos
Nem hiszem, sőt erősem kétkedem,
Velem ilyen megeshet-e majdan?
Igen, megesett, túlhajtottam a fogatot,
A zabla véresre mart, mert örökkön
Rágtam, kiállottam bátran, talán
Ezért biztosabb, ha magamban
Hinni – józan ésszel, csak így akarok...