Fölcsuklik a bánat...

 

...egy cserepes ajakon,
könnyevesztett arcon
iszonyú a fájdalom…
Tudod, vártalak, mint
este Attila a mamát…
szeretetet akartam tőled,
nem a fél vacsorát….
Attila is a mamát akarta,
nem tehetett róla, hogy
közben magára hagyott,
éhes kisgyerek…

 

Ilyen a szívem, így várta
és félte eljövő, vagy a
távolban maradó léptedet…
Eljöttél!!!! S gondjaidat
Elém terítetted, végre,
végre megértetted, az én
lelkemben téged nem
a siker éltet…
Nem kell semmi, csak te…
utazni félek, hisz tudod,
beteg vagyok…
A fölös ékszert meg oda
szoktam adni, mert
magamon csak valami,
jelentéssel teli, varázsost
hordok…
Minden más fölösleg,
el is ajándékozom, nyomban,
nekem a lelked, a teljes
szerelmed kell, mit a fáraók
szánalmasan erőlködtek
az őrült piramisokban….

 

A tested bársonya kell,
az ölelés, az édes, melyről
halálosan tudjuk, csak a
mienk, másé tőlünk, külön,
soha- soha nem lesz…

 

Rádtaláltam, mint félig halott
Fecskére, a fészek alatt, ölembe
vettelek, megszárogattalak…
megértetted, hogy velem baj
többé már soha nem érhet,
megtaláltalak, az ifjú
Mindenhatóé a dicséret…
Akarata kemény, melléd
Rendelt, súlyos időkben.
Megvadulok, ebben az áldott,
Csodás szerelemben…

 

Üdvözölve légy a szívem
Pitvarán, jer beljebb, a
Tisztaszoba a szerelmem
Kútmélye, elmerülhetsz
Benne egy életen át…
Ajándék vagy, megköszönlek
„Neki”, mert csak őbenne hiszek!
Tiszta, szép, virágba borult
Megváltás, hogy ölelsz és
Így, vagy úgy,
Örökkön itt
Vagyok,
Neked…