Fagyos éjszakán...

 

...és forró estén, mikor a
langyos szellő borzong az
öreg fák kérges testén,
gondolj rám, hiszen
nélkülem nem jön el
a tavasz sem, ha nem
hívom neked, nélkülem
jégcsappal lógva, fagyos,
árva a szíved, ölelésem
úgy kell mint lélegzet
kifulladó, kapkodó,
utolsó, mely nélkül
nincsen létezés
tovább...

 

ölelj és szeress, mintha
elszakadna örökre
benned a húr, ölelj,
ne eressz el, mert
megbánod, sírva,
visszavonhatatlanul...

 

téged akarlak, erre
mentség semmi, de
igenis, veled akarok
lenni, mert sorsunk
már régen össze
lett kötve, nem jött,
csak most, hát most
vettük észre...

 

s csak azért nem botlasz,
mert én vigyázom
minden
léptedet...