"Én, uram, én...

 

...te vagy te", s ha ez így
igaz, már pedig ez törvény,
magam nyomorában én
ettől másként hogyan tehetném...

 

Akartam a lelkedet,
Fájdalmaid, félelmeid
Nagy sorát –nem adtad.
Akkor elégedett voltam,
A ténnyel, hogy legalább
Látlak... fényes orcád
Elvakította, magát, a büszke
Holdat... semmi nem elég,
Akármit teszek, még, minden,
Mindenki fontosabb...

 

S akkor felsajdul bennem
A nem ismert, idegen ima
Örök igaza, meg nem nyugszom,
De elfogadom, hogy a verem
Alján is teremhet csoda...
Már nem is ismerem magam,
Annyira leszálltam a mélybe.
Csak egy mondat segít:
"Én, uram, én, te vagy te"...
Nem vágok vesszőt, hogy a
Kilométer követ üssem.
Magam fordulok föl egy
Magam vállalta szemétben.

 

Ilyen még nem volt, keménység
Olvad,mint a pára, s jön a biztos
"Én, uram, én...", s talán nem
hullok ismeretlen, szennyes
mocsárba...
Valami oka volt, bizonyos, hogy
Nekem ilyen alázó, lelki bántást
Adott, biztos most kapom vissza,
Mit tudatlan elkövettem...

 

"Én, uram én, te vagy te"
S megtisztulok e mocskos
Keresztre feszítve....