Először jutott eszembe...

 

...mi minden fog elveszni, ha mi
csak úgy – elmegyünk, marad sok
ember még, de a láng, ami sok, élő
szenvedésünkből fényesen lobog,
az nem marad itt, s mi lesz velük?
Mert velünk szebb, fényesebb,élőbb,
Még ha nem is tudják, még ha nem is
Hallják, még ha a szívüket süketre
Állítják, halálosan fognak hiányozni
A könnyeink, az álmaink, az eltékozolt
Napjaink, mik mára édes- keserű
Gyöngyöket termettek, forró hiába –
Könnyeket, puha estéket, édes,
Bársony – meleget és a szerelmet,
Oh, istenem, a szerelmet, amit meg
Kellene tőlünk tanulni, hogyan fáj,
Milyen gyönyörű, milyen értékes és
Nem szégyen, dicsőség belehalni...

 

Én – elmegyek, magam nem számítok,
De számít a lélek, mely érzésekkel teli
Még annyit, de annyit üzen – üzenne
Ugye – lesz kinek?