Életem

 

Készen van minden, itt a fejemben.
Amit csak tudtam, összeszedtem én.
Nem főkönyv, nem számok, csak
Érzések könyve, s a koré, mely jön,
Nyugodtan elém...

 

Nem hittem benne, hogy lassúbb
Leszek egykor, hogy megfontolt
Lépés lesz a rohanás, hogy fájni
Csak óvatosan, vagy egyáltalán
Nem – tud a szív, gátoltan,
Logikus – bénán...

 

A bénaság mesterséges önuralom.
Bele van zsúfolva magam féltése.
Büszke nyugalom és inkább, mint
Szálfa a szélben megállok, pedig
Egy kemény, meleg kézre még
Igazából vágyok...

 

De nem engedem meg, mert már
Nem jár többet nekem, s mi volt,
Szépen, nyugodtan elteszem.
Nincs nosztalgia, emlék sem kísér,
Mert inkább vagyok szálfa,
Szálfa, magamért...

 

Nem vagyok gyáva, bölcsebb lettem.
Én tudom, a külső tört bensőt takar.
Annyi még hadd adassék meg végül,
Méltóságom titokzatos szobájába
Lépten, csak magamat találom
Fáradásaim pőresége előtt...

 

El kellett jutni, ésszel és szívvel,
Volt mikor járt és ma már nem jár.
Méltóság, vagy prédául esni, ugye
A választás ép ésszel könnyű, hát
Nem mutatjuk meg, csak amikor
Nyugodt, rendezett, nem fáj ...

 

Kit érdekel már, hogy néha félek,
Fázom, hogy elszáradt szavak
Ölik a levegőt. A jelenés fontos,
A megtartott tisztesség méltó
Keménysége, melyen talmi
Érzelem már nem vesz erőt...

 

Nem elköszönök és nem vágyok
Vissza és nem leszek kifosztott,
Mint a kékszakállú vára, hisz az
Én rózsáim töve sose véres, s a
Váram fala egyetlen könnyet se
Sír, virág, versek, zenék, kedves
Szó, s titok, hogy mindez
Csak máz és cifra jó...

 

Mert elmúlt a jog a teljes boldogságra,
Itt bent, mélyen, hullnak sárga levelek.
De a csókok ténye – nem emlék – való,
Mind velem jön és ölelés és gyolcson
Tiszta szó, mert beteljesítettem,
Jól vagyok így, s az életem
Bölcs magam, búcsúzó
Óarany sugarat hozó...