Elengedtem a kezed

 

Ez olyan, mint egy állomás,
Vagy mi... téblábolunk a
Semmiben tovább, nincs
Harag, sem bánat, szürke
Vonja be az eget és a fákat.

 

Olyan – olyan végleges,
Ahogy elfelejtek rád gondolni,
Csak szaladok a dolgaim után,
S te már nem vagy a dolgom,
Soha ezután és eszembe sem
Jut hogy a dolgom lehetnél,
Kenyeret az én kezemtől
Szelve ehetnél, szívemen
A csendet megtalálva és
A szentséges békét –
Talán pihennél...

 

Igen, elengedtem a kezed.
Ez valóban egy állomás,
Ahonnan vonat nem megy
Többé tovább, nincs váltó,
A szemafor nem kacsint
Huncutul közénk, leállt...

 

Leállt a lélek, az érzés,
Nem is jön több kísértés,
Béna a gondolat, nem
Feléd szalad, csak a
Szürke, egykedvű
Idő, mi halad...
Megállíthatatlan
És – halad.
Nélküled,
Nélkülem,
Övé a végtelen,

 

Meghalt a pillanat...