Egyszer

 

Egyszer, majd, úgy lesz – gondolom,
Hogy, csak úgy, megpihensz a vállamon,
Ráhajtod a fejed, félig ölemben fészkelsz,
Mire észreveszem, már elalszol, s hajad
Selymes érintése melegen simul az arcomon.
Békesség van és nem kell sietni, ahogy a
Szemed kinyitod, a rövid kis álom után,
Máris mosolyogsz, mert engem látva
Azonnal tudod, otthon vagy, a béke szigetén,
Ahol nem sürget és nem bánt senki, ahol
A partra ki lehet menni, céltalanul, boldogan,
Egyszerűen, bután, arcunkat a szélbe temetve.
Elkóborolunk és semmi sincs messze és nem
Számolja lépteinket senki, mert ahová akarunk,
Oda kell csak menni – illetve a „kell” kimarad...

 

Mi új szótárat írtunk, benne csupa feltételes
Jóság, mit megtenni lehet, de nem bilincs,
Parancs és kórság, hanem öröm és egyszerű,
Mint a számtan, csak egyet KELL – biztos
Kézzel átfogni a vállam, hogy tudjam, terelsz,
Mint a jó pásztor – tudod – s így élünk meg
Nappalt, alkonyatot, az este olyan szép, hogy
Arról én most nem is írnék...

 

S ha ránkborul az éjszaka, tündéri, sátras
Fátyola, benne nem kell fölijedve, sikoltva
Félni, mert átölelsz, s ha az eszem még
Lassú kicsit, a szívem már tudja, a félelem
Elmehet miattad a bánatos pokolba, mert
Te vigyázol rám – minden időben...

 

(A "MINDEN IDŐBEN" ÁLDOTT EMLÉKŰ
GÉNIUSZUNK, NAGY LÁSZLÓ SZAVA.
ÚGY ÉRZEM, LACI BÁTYÁM EZEN A
HELYEN NEKEM EZT MEGIGENLI ÉS
"MEGÖRVENDI", AHOGYAN ÉDESANYJA
MONDANÁ...)