Bennem lakik...

 

...egy keserű félelem,
kívülre a szívem mindig
virágot terem, de bent,
a láthatatlan mélyben,
érzem, hogy vakon a
sötétben, bizonytalan
tenyérrel tapintanám
a fény nyalábját, akarom
érinteni a kedves arcát...

 

eltörik útközben a mozdulat,
levegőbe írott, reppenő szó
marad, s csak vágy, hogy valaki
egyszer olyannak értse, mint
a nyírek hófehér teste, mik
beragyogják a méla alkonyt
szépen, üzennek, de szavaik
szintén eltörnek, mire hozzám
elérnek, mert bent, a lélek
legbelső kárpitja, valamikor,
egyszer, véglegesen
szakadt meg...