Béla – dal

(kuplé)

 

Mit tehetünk, csinos ám a Béla,
Minden kislány álma néma tárgya,
Kis boltok mélyén, vagy a hivatalba’
Csak egy álom, egy ábránd: a Béla!
Hogy egy ruhája, s egy kalapja van, az
Mit se tesz, hisz fess alakja vonz magához
Sok kislány szemet, s ha sétapálcáját is
Megpördíti hetykén, alél utána lányka
Szív – tömeg...

 

Inge ujja csak egynek nem rongyos,
A többi jó a hivatalba, könyökvédő
Eltakarja, de a korzón huszonöt év
Bája ott ragyog az egyetlen, patyolat
Ingmell alatt, feszesen, hisz egyszer
Huszonöt az ember és egyszer égnek
A kislány szívek, mert...

 

Béla mikor kimegy a korzóra, séta
Jobbra, kalaplengés balra, hogy miből
Élünk holnap, azt ki tudja, de ma az
Összes kislány szeme rajta, király így
A koldus létben Béla, gyomrát majd az
Élet jól kimarja, s meghal majd egy bús
Albérlet alján, egyedül és teljesen
Mogorván...

 

De addig még a huszonöt év bája, meg
A mesés, kecses, laza sétapálca, s a
Hódítás, mely többet ér, mint ígéret,
Savanyú, nyolcvan évre, hisz itt és most
Kell megküzdeni érte, hogy a legenda
Később fennmaradjon, nem volt más
Oly hetyke, szépfiú a placcon, mint az
Ifjú Béla, hamvas huszonöttel,
Rongyos inggel, mesés álmok álnok
Tömegével, mik kihunytak, mint
Haló parázs, de a báj a hódítás örök...

 

Tiétek az élet, léha, édes Bélák,s az
Elröppenő, csalfa örömök...