AZ ANGYALOK...

 

Az angyalok ma sírva körbeültek,
Könnyük, mint eső, pergett le rám,
Siratták az összes jóságot belőlem,
Mit elpocsékolni olyan igen kár...
A sok ezüstös könnycsepp hullott,
Egyre hullott, s nem tudtam őket
Vigasztalni se:- Ne sírjatok már,
Árva angyalok, a jóságnak nincsen
Határa, mérhető szélessége, adható
Ideje, hosszúsága. A jóság, igen, pont
Nekem kegyelmi állapot...

 

Nem vesz el tőlem semmit, de ad egy
Kedves érzést, valaki az én mosolyom
Miatt lesz ma jókedvű, vagy legalább
Félmosolyos- nyugodt, no ezért nem
Kell sajnálni engem, jóságos, elárvult
Angyalok! Mert mikor már úgy érzem,
Tovább lehetetlen, a távolból szól az
Én drága fiam, sőt hirtelen megjelenik,
Velem tölt egy egész délutánt és hiába
Felnőtt férfi már és kislánya is óriási –
Számomra újra babaszaga lesz a háznak.

 

Filmet nézünk, ebéd után, amihez, mint
Mindig, szépen terítek, majd én elalszom,
De az álmomban is ott a nyugalom, mert
Áldott jelenléte élővé varázsolja a kedves
Szobát. Megbeszélünk mindent, de sose
Faggatom, mint ő sem kérdez, csak épp
Pontosan látja, mi bajom és rendre el is
Mondok neki mindent. Ő nem erőltet,
De szava biztos, jó ösvényt mutat...
Ilyenkor mindig eszembe jut a leges –
Legelső pillanat, amikor a pólyában
Hozzám odahoztak...

 

Tudtalak, értettelek, bár még ez
Csak a szívem alján érett – te leszel
Az egész életemre bizonyosság, hogy
Nem véletlen, hogy miattad ma is
Élek...