Angyalok városa III.

 

Morajló, barátságtalan, esti tenger.
Állunk, mi feketék – telve a kopár
Végtelennel. Belenyugodva, hogy
Örökre kaptuk – de nem látod az arcom
Nem látom az arcod, csak a biztos VAN,
Mit oly szívesen felejtenék el, de nincs
Miértem és valljuk be, érveim sincsenek....

 

Amikor te törékeny, szépséges nődoktor,
Asszonyok módjára könnyekkel bujdosol,
Mert elvesztetted a műtőben betegedet.
Nem emészted, nem érted, látom, fáj neked.
Amikor édes arcod felé indul kezem, akkor
Hasít a fényes felismerés: az én kezem nem
Érint, nem simogat, nincs is, mert lélek,
Sajnos, CSAK lélek vagyok...

 

Fölsejlik a választás joga. Szétzúzva a földön,
Akkor nincsen több vissza, de vagy te és vagyunk,
Ez olyan gyönyör, hogy ledobom az átkok kabátját,
Ugrásom a hatalmas mélybe maga már bizonyság,
Mert melletted az ágyad melegében, véresen de
Élőn- Atyaisten! S te törlöd sebeimet és érzem,
Megindul az élő szív élni, téged valósan, szakadva
Szeretni és minden csodád enyém is lesz hamar...

 

Gyümölcsök, ízek, amiket nem is ismerek,
Tárgyak, mik azért kedvesek, mert általad
Települtek helyükre és kezed kedves melege
Őket naponta érintette és ég a gyertya, de szép!
A láng hozza nekem az igazi otthon üzenetét,
Nincs már kabátom, tengerünk csupa éden,
Megosztozunk egy pulóver melegében...
Már annyira tökéletes minden, hogy félek.

 

Istenem- ez is Angyalváros, ha nem is
Kietlen, s nem fekete-kabátos - de nem az.
Az este vacsoraillatot hoz, meg az ölelésedet.
Melletted ébredek és neveted, hogy tudok
Aludni, mint az emberek, álommal és veled
Betelten... Mosollyal ébredek és újra szagolom,
Ízlelem világod, mely minden pillanatban
Apró csodát terem nekem. Te elindulsz, mert
Valami hiányzik, kerékpárod az ismert úton
Maga karikázik és akkor felpróbálod az
Angyalságomat, a régit, milyen lehetett,
A kormányt elengeded...

 

Hatalmas kamion, rönkfák, keresztben
Az úton, te pedig nem látsz, mert éppen
Angyalt játszol lecsukott szemmel és így
Rogysz össze holtan, azonnal, darabokra,
Törött gerinccel...