A könyvek őrzőjének gondolatai

 

Mikor beléptem naponta e szent
Helyre, megérintett a szellem, és
Megérintett a tudás kelyhe...
Könyvtáros – de régen lejáratták
Ezt a mennyei fogalmat, fölkent
Hivatást. Nem becsülik, bedugnak
Állásba olyat, ki papírt szerezni
Tud ugyan, de saját munkájában
Nem halad, haszontalan.
Így van az, hogy aki valódi, érző,
Szakember és lélek, magát így
Nevezi – a könyvek őrzőjének.
Feldolgozni őket, sorra kézbevenni,
Rendnek kell lenni, meg kell a
Tudás forrását találni, aztán bele
Kellene a jó könyvpásztornak
Lapoznia, hogy tudja, mi a kezében
A kincset érő portéka, mit ajánl, hogy
Másik lélek nemesedjék tőle.
Szép volt, sokat dolgoztam, vele és
Érte, meg én sose bánom, s mikor
Zenés könyvtári órán egy egész
Osztály lélegzet – visszafojtván
Hallgatta, Csajkovszkij hangjai
Nyomán, hogy szeretett Júlia,
Hogyan üzentek a fanfárok az
Éjszakában, jelezvén az időt, s
Hogyan haltak bele fiatalon a
Fölös acsarkodásba...
Az osztályfőnök könnyeinek halk
Koppanása a legnagyobb dicséret,
Mi valaha engem érhetett, s a
Végén az összecsapódó, apró
Gyermek- tenyerek.

 

Így dolgoztam én, lettem pásztor.
Aztán lettem más is, mert hívott
Más kötelesség, de ezek az évek
Mind a szívbe égtek, s ha jót írok,
Rátok gondolok, kedves, drága
Könyvek...