1969. augusztus 26. reggel 7 óra

 

Ezen a napon azt hittem,
Most végem, s bár 20 perc
Volt csupán, átrendezte
Az egész testem, s egy egész
Délelőttöt egy átjáróban
Dideregtem át...

 

Fáztam és nem takartak be,
Pedig kértem, aztán dél felé
Kaptam egy fehérre áthúzott
Vaságyat, benne elnyúltam,
S egy halvány sejtés voltam
Csupán, eltűnt valami, s talán...

 

Talán elkezdődött az életem
Egy más fejezete, de 19 múltam,
Még húsz se voltam, így ebbe
Igazából nem is gondoltam bele.

 

Aztán csoda történt, karomba
Rózsaszirom arcú, gyönyörű
Babát tettek, óvatosan, bepólyálva,
Féltve, s ahogy a sziromhoz
Odaérintettem az arcom, tudtam,
Megkezdődött soha véget nem érő
Harcom, hogy jól legyen, hogy
Nevessen, hogy tudjon iskolába járni,
Hogy képes legyek eléggé szeretni,
S amit lehet, szépet, neki mindent
Megmutatni....

 

Annyira fiatal voltam, nem is féltem.
A rózsaarcot az enyémhez gyöngéden
Odaérintettem. Ez az érzés azóta
Nem hagyott el soha, csak bennem
Dobol a kívánság, legyen tiéd a világon
Minden csoda, hogy szeretlek, s boldog
A szívem, mert ezt mind visszaadod
Nekem!
Édes kisfiam, légy boldog, élj egészségesen!
Veled semmi baj ne történjék soha, s ha
Menni készülök, talán lehet, hogy te fogd
A kezem, de ha nem lehet, tudom elviszel,
Ahová megbeszéltük – oda...

 

Minden boldogság érjen utol téged,
Légy megbecsülve, nagyon szeretve,
Mert megérdemled, anyád örökös
Csillagfénye!

 

(Az én kisfiam 38. születésnapjára)

 

Anya