Söpör,
zúg, csapkod ajtót,
Szór levelet a szél. Haragszik.
Talán tudja ő is, mennyivel
Kellemesebb az a bizonyos,
Fuvallatszerű, langy lengedezés....
Akkor a szeretők szerettek,
Szinte megszállták az utcákat,
Parkokat. Most begyűrt kabáttal
Az utcán nem szerelmes senki.
Fut dolga után, s örül, ha egy
Meleg zugot talál....
Így működött talán a mi
Szerelmünk, csak pont a
Fordítottját élte... Elébb
Csapkodott. Villámot, záport,
Fergeteget hozott, aztán csönd
Lett úrrá a megnémult szíveken.
Most mi már nyáron is betűrjük
A nem létező kabátot, beláttuk...
Már itt sem szerelmes senki,
Csak valamit fájón nem lehet
Belőle megölni, ezért kínlódik
Bennünk és nem tudjuk, mi az...
Velünk az volt a legnagyobb
Tragédia, hogy elmúlt a vihar,
Szivárványt nem hagyott.
Kopár szívvel tesszük a dolgunk,
S bár egyőnk se meri kimondani,
Alig várunk egy „nélküled”
Holnapot...
