Dolgoztunk, végkimerülésig.
Felneveltünk egy rakás gyereket.
Túlvállaltuk magunkat, boldogan.
A meghallgatott gyermek-szó,
A tiszta lakás, a rend, a jóízű étel,
Ez volt a kitüntetésünk és mellette
Az okosan, szépen végzett munka.
Betegek vagyunk, a kutyának se
Kellünk, hisz az életerősnek sincsen
Kenyere. Borravalóból élünk, ezt
Nem érdemeltük! Nekünk havi
Bérünk, mi másnak a napi pénze,
Csak úgy elkölteni - teheti.
Mi pedig meg fogunk dögleni.
Segítenek az öregek, a nyolcvan
Évesek, meg a szegény, széthajtott,
Drága gyerek, aki bőrét naponta
Vásárra viszi – de a fűtésemet,
Bizony, ő fizeti. Én fizetek érte,
Hogy írhassak verset, talán ezért
Segít, aki tud. Gyalázat. Ma sem
Tennék másként, ma is végig
Dolgoznám a napi huszonnégy
Órát, ha nyomorult magamat
Előre látnám. Nem kell a világ.
Oly kicsivel megelégszem.
Csak a számlámat kifizessem,
S ne a nagybátyám tárcája
Fizesse fóbiás, beteg magam...
Nem kívánok utcára menni.
Nem szórok átkot, nem természetem.
Próbáljon egyenes gerinccel
Talpon maradni, aki benne él
A felfoghatatlan módban, mire
Semmi igényem nincsen, csak
Ne vegyék ki a számból a szavam
És az utolsó falat kenyerem...
Ez annyira - képtelen???