Úgy, ahogyan illett.
Vagy nem így kellett volna?
Nem lehetne egyszer azt,
Csak úgy egyszerűen, hogy
Mindenki, egymás mellett,
Mintha kezet fogna?
Csendesen lehajtott fővel,
Szál tavaszi virággal éltetni
A szabadságot, az érte régen
Holtakat, kik dicsőségük
Vérében feküdve lettek
Szemünkben az örök érték,
Mámor, s indulat!
Nem, még nem lehet, mert
Közepünk rohadt, mint a
Téli alma, így tavasz táján,
Elfonnyadva árván...
Az almát ki tudjuk dobni.
Nem lehetne az ország
Kamrájában szintén,
Kicsit – rendet rakni?
