...éji ködben, nap nélküli
sötétségben, veszett farkas
előtt állva, könnyeimmel
szétmaratva, ordítva és
földet vájva, éretted sírok!
Mért akartad, oh, nagy
isten,
Véredben én megfürödjek,
Könnyeiddel sósra marva,
Ruhátlan, útszélen fagyva,
Éljek nélküled, éljek,
Nélküled!
Elveszett a fény, fáradt a
Remény, rongyos a ruhája,
Szürke az orcája, véres a
Tenyere, soha nincs kenyere,
Feladta, nem biztat, vége,
Odalett!
Vagy mégis, vagy talán,
apró
Morzsa nyomán, haladva
Ösvényen, erdő sűrűjében,
Ott van, igen a fény, a kis út
Legvégén, ott van, világít,
Nem pislog, lángol!
Az egész, őrült láz
miértünk
Táncol, mint pokoli, mennyei
Dús orgia! Igen az élet vad
Diadala, mely mindent eléget,
Űzi a sötétet, s karomból
Nem enged, soha, soha!
