Megírom neked,
Szerettelek.
Tudom, nem újság,
Nem is meglepő.
Nem is vetted
Kitüntetésnek.
Furcsa, érdes
Hangokat csalt
A lelkedből,
Mint aki nem érti,
Minek a hegedű…
Zenét hallgatni
Szeretne, de a
Koncert végén
Már rohanvást
Menne.
Ezt utálom.
A ruhatár törtető
Lovagjait, kik a
Megszerzett kabátot
Úgy tartják, mint
Győzelmi zászlót…
Pedig csak a
Lényeget felejtik.
Ez a hangszer, itt benn,
Nemes és szomorú.
Nem vásárolható és
El sem adható.
Szépen közelítve szólal,
A maga hangján.
Meghallják? Nem?
Nem a hangszer dolga.
Feladni könnyebb, az
Egész muzsikálást.
Keresni kell egyszerűbbet.
Lármás nyenyerét, mely
Harsogva dalolja tele
Sok vigadni vágyó
Nehéz szívét.
Menj dalolni, húzd a
Vonóba a pénzed.
Látják majd, fizetős
Vendég felejtkezett meg
Bánatáról. Erőszakkal
Akar csikarni örömet.
Míves hangszert tartani
Kényelmetlen, babrás
Dolog. Vigyázni párát,
Ellenőrizni hőfokot…
Pedig ez még csak a
Nemes fa óvása!
Hol van még ide a
Hegedűverseny
Grandiózus
Muzsikája?
