Elindult a messzi
fővárosba,
Csodálni lemezlovas karnevált.
Mindig vonzotta, bámulásra
Késztette őt e bravúrkodás.
Csikorgása szegény lemezeknek,
Az őrült, mégis összeálló hangok
Kedves, zajos, dübörgő zavara.
Ő is ez akart lenni talán....
Talán egy igazi profi, majd,
Egyszer... most csak itta a zenét.
Ahogy magányosan tengett erre,
Lépett arra, figyelme ráakadt
Egy kislányos alakra. Igen.
A tömegben egy kislányos alakra.
Fülében a zene dobolt még, de
Lába már az alak után vitte.
Nem gondolt semmire, csak nézte,
Messziről csendben kísérte.
Így ment ez hosszú időn át,
Feledett mindent, a ketyegő leállt.
Csak követte a lányt, követte,
A hosszú és nagyon széles téren át.
A hosszú és nagyon széles téren át.
A lány megijedt, megszaporázta
Gyorsan lépteit, már szinte rohant.
Fogalma nem volt, mit akarhat
Az idegen. A hatalmas, soha nem
Látott idegen, aki csak követi szótlan
Az ő apró lépteit. Mit akar, hisz zaj
Van bár, de este és a sok lámpa
Nem mindenütt ég. Sok a sötét.
Nagyon sok az éji, idegen feketeség.
Ijedtében bevárta, s dallamos idegen
Nyelven kérdezte, mit akar.
Jobb a biztos rossz, mint a félelmes
Semmibe rohanás. Abból sem lenne
Sem így, sem úgy, sehogyse más.
A nagy idegen magyarul mondta,
Szép vagy. Csak állt ott, lecsüngött
Kézzel, s hallgatott. Olyan hatalmas,
Olyan magányos, olyan nagyon
Elhagyatott volt. A lány sajnálta meg.
Fölágaskodott a magasba, szájon
Csókolta a hallgatag idegent.
Beszélte, mint az ima, az érthetetlen
Nyelvet, szüntelen. Aztán adott egy
Számot. Ez már bizony egy telefon.
Így búcsúztak az éjszakában.
Ekkor kezdődött a Jancsó filmek
Vesszőfutásának lelki leképezése.
Mert erre a szerelemre a fiú az
Egész szívét, mindet reá tette.
Utazott és nyelvet tanult.
Írt levelet és vendéget fogadott.
Intézett és harcolt és csinálta.
Talán őrajta semmi se múlt.
Talán őrajta semmi se múlt.
Évek teltek, s a lány csak nem
Mondta, amit végre ki kellett volna
Régen mondani. Aztán égből
Egyszerre NEM zuhant!
Most nyíljatok meg, poklok bugyrai!
Most nyíljatok meg, poklok bugyrai!
A szőke fiút elhagyták végleg.
De nem egyszerre, picit vissza-vissza
Nézve (talán - hogy jobban fájjon?).
Ez bizony kegyetlen, furcsa játék.
Vagy talán valami tehetetlen árnyék.
Nem tudjuk, mi űzte a lányt, de
Maradni, azt sehogyse akart.
Maradni - egyáltalán nem akart.
Elmaradtak az ünnepi telefonok
Végleg. Már az ünnepeken sem
Jött elő a régi lélek. Maradt az
Ordító magány. Csak maradt a
Magány, a magány, a magány.
Évekig őt kereste a szőke férfi
Esőbe, szélbe, ködbe, napsütésbe,
Azonnal futott, ha ismerni vélt
Alakot menni látott. Utolérve
Foszlott a nem is várt csoda...
Csak a dőre lélek még sokáig
Kapaszkodni próbál, oda, hol
Egyszer boldognak hazudta
Magát egy idegen ajkú lány.
A forró, hangos éjszakában.
Ott, ahol az első csók igaz volt.
A többi már nem biztos, hogy az.
Kevéssel beéri az ember.
Egy igaz csókért száz mocskos
Hazugságot átszel. De túlpart
Mindig van, s ott elér a magány.
Elér a végleges NEM, elér, hogy
Tested jobbik fele - valójában
Ravasz idegen, ki téged nem akar.
Ravasz idegen, ki téged nem akar.
Szenvedő, kergető, reményes,
Hosszú évek után még mindig
Felkapja fejét egy idegen szó
Jól ismert, kedves dallamán.
Mert felejtjük a rosszat, álmodjuk
Mindig a karcsú idegent, ki nem
Ismert még, mégis átfogta nyakad.
Forrón megcsókolta magányos,
Vágyódó ajkadat. Dallamos
Szavával jövőt ígért.
Nem hazudott, talán hitte.
Ő sem gondolta - a dolgoknak
Van eleje, közepe - sajnos vége.
Elszállt a messzi hazába a tarka
Paradicsom madár. Kérdezni
Lehet csupán csak, hol van az
A rettentő régi nyár? Volt-e?
S ha volt, mennyire igaz?
Magányos szíved soha nem
Fogja feledni a mély torkú,
Idegen hangokat.
A karcsú lányt, ki szeretni
S maradni akart. Talán
Érettebben látta, az isten
Ezt a könyvet biz' nem nekik
Szánta. Azóta olvassák sokan.
Csak számukra értelmetlen a
Szerelem - betűk hosszú, nagy
Sora, az élet idegen könyvének
Bírhatatlan, súlyos kötete...
Szőke gyerek, ez elszállt neked.
Szőke gyerek, ez elszállt neked.
Vitte a szíved, keserűt hagyott.
Vitte a szíved, keserűt hagyott.
Saját árnyékodba nem lépve,
Bandukolhatsz egyedül az éjszakai
Fénybe, s várhatod...
A tömegből az újabb alakot...
