Nézz le ránk, Édes
Úr!
Foglyok a kivert semmiben,
Fohászunk tehozzád száll!
Elvették tőlünk méltóságunk
Utolsó morzsáját, de a szív,
Amíg csak ütni tud, szabad.
Idézzük sírva az áldott földet,
Hol bölcsőnk és koporsónk
Nyugtot lelt, egyaránt.
Most ismeretlenek még a
Kövek is nekünk. Nem fáj
Az éhség, nem rémít halál.
A vágy erős, hogy egyszer
Oda visszatérve, leborulva,
Csókkal érintsük a drága
Földet! Semmi más nem
Kell, csak egyszer, egyszer
Ott lehetni, óh, Atyánk!
Rabláncon árva nép sikolt
Tehozzád fel a végtelenbe!
Tekints reánk, neked ez
Csak egyetlen intés lenne!
A haza vágya fűti elkínzott,
Árva szívünk! Otthon, te
Ezerszer áldott, örökké
Hűséges, otthoni táj!
Segíts meg istenünk, mi
Töretlen hisszük hatalmad!
Hisszük, hogy miénk lesz
Már az újabb holnap, melyben
Téged dícsérve markolhatunk
A szentséges földbe, melyet
Többé már mitőlünk senki
NEM VEHET EL!
