András bátyám, most végre
Itt a könnyű álom.
Vége.
Ahol te most vagy,
Ott lakik a béke,
Mely fogalom oly
Szent volt neked :
Kiveretted érte a
Szemed.
András bátyám, nyugodj.
Kiérdemelted könnyű
Álmodat. Édesanyád
Nem ígér már semmit.
A földedben nyugszol,
Melyet el soha nem
Engedtél volna.
Hazád.
Innen, egy idő után,
Osztották neked a
Díjat, keresztet.
Szemed világát
Nem hozhatta
Vissza.
Meg az áldott földed
Nyugalmát sem adta.
Dísz, ékítmény, mint
Élőnek a cifra kripta.
De legalább mutatta,
Hallják szavad.
András bátyám, de egyedül
Maradtunk mi itten
Tenélküled! Irányított
Szavad, s mutatta a
Rendet, mely neked
Tiszta sajátod volt,
Más nem érti – balga,
Vagy sunyi éppen!
Szándéka ártó, s nem
Vagy már itt, hogy
Lefejezd a gazt, mint
György a sárkányt.
Elfáradtál.
Talán a szíved adta fel.
Nem úgy! Csak a működő
Húsdarab, ott bent, mond
Egyszer, hirtelen megálljt.
Szavad szentséges igaza
Mindig mivelünk marad.
Nem képzelhető, hogy
Elporlik mind, ami kezed
Munkája nyomán örökül
Ittmaradt.
András bátyám, nyugodjál!
Ígérem, visszük szavad
Tovább, akkor is, ha ezt
Esetleg nem engedik…
Mivel akadályozhatják
Szavad ólomsúlyú hatalmát?
Betiltják? Netán tűzre vágják?
Nem hinném, mert akkor
Megtanuljuk az összes
Írott betűdet és felváltva
Soroljuk a Sütő – Ígét,
Visszük, s ha elesünk,
Jönnek az újak utánunk.
Kiállunk!
Kiállnak majd ők is.
Megtanulják, s fennhangon
Mondják ők is a magyar
Szó ékes üzenetét.
Elmentél, András bátyám,
De örökséged mindörökre
Miénk!
