Sosem fogom...

Elfelejteni,mikor augusztus végén

Megadja magát a nap,

Kettétör minden forró sugarat,

Teret ad a közelgő ősznek.

Ilyenkor bordós-lilák az estek.

Tapintható a bársonyos szellő,

Kellemes,mint kendő,a meleg.

Sosem fogom elfelejteni:

Ilyenkor sétáltam veled.

Léptünk után csöndben

Ballagott a béke.

Nem gondoltad te sem,hogy

Egyszer ennek örökre vége.

Ölelted a derekamat,én

Bíztatóan simogattam kezed.

Éreztem,el sosem engedlek téged…

Aztán jöttek rémes nappalok,

Jöttek álmatlan éjszakák,

Nyomunkba szegődött a halál.

Ezt nem bírtad tovább.

Hiába lett volna erre szó,

Becsukódott lelkedet nem érhette.

El kellett engedjelek,

Földrésznyi messze,mi

Pár utca csupán,nekünk az életünk.

Pedig azt hittük,lelkünk örökre

Szerződtette a biztonságot:

Neked engem,nekem tégedet.

Elvitte,mint hűtlenné vált

Augusztust a méla szeptember.

A mi körutunkon ő a beteg ember,

Ki sepreget a síró fák alatt.

Nagyon akartalak,megtartani,védeni.

Nem lehetett. Nem tudom,most éppen

Mi lehet veled.

Azt tudom,hogy a bordó-lila este

Annyira miénk lesz,mint a kettőnk

Igenje,mit a sors nem-re változtatott.

Csak remélem,hogy még nem vagy

Halott…

<< Főoldal

2005 Minden jog fenntartva thao & fly man