Tudom még a nyelvet,
Mit ott beszélnek ékes,
Színesen. Emlékszem
A nagy tehénre este,
Bent az istállóban,
Majszolt békésen.
Nagyanyámmal
Elhoztuk a tejet.
Tengernyi tehenéből,
Lovából neki a kor
Egyet sem hagyott.
Jó természete volt,
Igazán nem sajnálta:
Kisjányom, annyival
Én mán úgyse bírok!
De a szőllő az megvolt,
Gyalog kimentünk.
Hátára vetett kapával
Nagyasszony volt.
„Kívánok, Sinkáné
Asszony!” Így emelt
Előtte mindenki
Kalapot.
Tartása bennem,
Örökre itt van,
Csak –né nem leszek
Már. Az elszállt, mint
A pára reggel, mikor
A nap megsüti a mezőt.
Kalácsot sütött és
Csirkét vágott.
Hajnalban kelt, s a
Beköszöntő estével
Feküdt.
Ha vele aludhattam,
Hosszú mesét mondott.
Innen jut eszembe
Minden szóvirág.
Büszke vagyok terád,
Tatár Eszter, kívánok
Unokáimnak
Ilyen nagyanyát!
