... a csonka fák között.
Valami kis nedvesség
szitál az égből lefelé.
Behúzott farkú, magányos
kutya surran a fal mentén,
mint egy árnyék.
Nincs íze a szónak, levegőnek.
A közelünkben érinthető a bánat.
Szép szavaink, békítő rebbenéseink
mind oly messze járnak...
Lelkünk kapuja is csak résre nyitva,
benne kósza kétségek sötét halma.
Magam sem gondolok most semmi
varázslatra, mi egy érintéssel
minden rosszat tova űzne...
Hallgatok idebenn, a melegben.
Jólesik, csak nem tudom, meddig
lesz meleg...
Elszállt a teliszájú nevetés.
Ilyenkor a lélek oly öreg...
