Egyszerre félik és
gyűlölik
A tengert. Kenyeret ad és
Férjet kér érte, ha éppen
Úgy támad úri kedve.
Ezért pengevékony szájjal
Pergetik a rokkát, hírre várva.
Vagy víg rikkantás, vagy
Jajkiáltás, ami őket a hajó
Érkeztével várja.
Norvég hideggel markolja
Szívemet a távolság, mely
Tőlem messze kényszerít.
Sokszor átkozódom, fúlj
Inkább a vízbe! Aztán
Bánom és kérem az Urat,
Juttasson vissza épségben.
Nagy úr a távolság,
Próbák próbája.
Nem biztos, hogy
Mindenki állja.
Vész a hit,
Tompul a bizonyság.
Aztán csak egy szó,
S lehet hinni újra!
Óh, norvégok északi
Végzete!
Múljál le
Rólunk,
Végre
Örökre!
