NEM AKAROK
Csapdába esni.
Sodródni, kussolva,
Mit szól a tömeg!
Ember vagyok,
Sőt - homo ludens,
Ezért, barátom,
Hagyd a fejemet…*
Játszani szeretek,
Szavakkal, jó ízekkel.
Nekem a rövid élet
Még csupa talány.
Nem ismerem az
Irigységet.
Jó a szememnek,
Ha előttem ellebben
Egy ifjú, tünde lány.*
Korom nem szűkszemű
Sárgulásra késztet.
Öröm van bennem,
De szépek,
Kik utánunk
Jönnek még!
Nem engedem
Semmiképp elvenni
A kedves hétköznap
Bukéját, jó ízét!*
Ne adj a számba
Gyűlöletet, vádat!
Úgysem teszek
Ilyesmit soha.
Maradok egy kedves,
Jópofa,
Nem mindennapi,
Okos nagymama.*
Akivel öröm megjelenni.
Találkozni,
Nagyot dumálni.
Röhögni harsányakat, s
Idejében hallani
Okos dolgokat.
Féléves unokám
Hangosan kacag
Neki írt versemen!
Zene fülének a szép
Lüktetés, (hisz értelmét
csak később fogja fel),
Ütemét a szónak
Érti még…*
Nem vonulok én
Már soha, sehová.
Az ostobaság azért
Szíven hasít.
Maradok csendben.
Várom az értelmes
Holnapot.
Ami van, elmúlik,
Pernye lesz,
Semmiség…*
Kivárom hát a tavaszt,
A szép nyárt.
Írok kis balga,
S okos verseket.
Meg meséket
A két unokámnak.
Ők már tudni fogják,
Ezt – így – nem lehet.
Ezért kérlek, barátom,
Ha az vagy (?)
Csináld a dolgod, s
HAGYD A FEJEMET !