Ne bánts...

 

 

...ne okozz bánatot,
nem én tehetek arról,
hogy neked, most,
vagyok.
Ne rajtam verd le a
sarat, mivel az élet
melletted suhanva
lecsapott.

 

Lettem a szigeted,
lettem békéd, de
nem vagyok erős,
elszállhatok még....
S akkor bámulsz
a keserű semmi
nyomába.

 

Ordítva fájni fog
a veszteség, mely
soha nem adódott,
eddig még, s te
elherdáltad,
gyáván, mert
„sűrű az élet”.

 

Úgy is lehet, de
akkor válaszd a
mazna sötétet,
s halj meg egy
közömbös
mentős
karjában.

 

Holott – mellettem
rád várt a kis apró,
mindent megérő,
mindent megértő
hétköznapi csoda,
mely nem bánt,
csak éltet.

 

Megsokszorozza
fáradó erődet,
nyílik tőle a lelked,
akár egy hangos,
jóízű, rég fojtott
zokogásra.

 

Meg még mi, mi sok,
sok, sok minden
másra…ez van a
tenyeredben
mostan.

 

TŐLEM A BÉKÉDET
VÁRD, NE AZT, HOGY
TELJESEN FÖLÖSLEGES,
MONDVACSINÁLT
GONDJAID,
MAGAM
ELEMÉSZTVE,
OSTOBÁN,
VELED
MEGOSSZAM!