Mondod az egészre,
mi
Egyszer mivelünk oly
Kurtán megesett...
Rövid volt, de szép,
Most is látom még,
Az állomást, mely
Szétszakítja
Kezünk...
Elesetten állsz, én fenn
A vonaton, meleg tenyered
Lefutó, könnyes arcomon.
Megőrized a könnyeim
Kedves melegét, ízleled
A megszáradt könny
Szépséges, sós ízét.
Válásunkért hulltak,
Csók a tenyeredbe, s
Egy égő szúrás, bár
Akaratlan, bele a
Szívedbe...
Nem látsz, többé soha,
De emlékem égni fog.
Életed minden perce
Idézi majd a gyönyörű
Napot, mikor nem volt
Kérdés, csak csupa-csupa
Válasz, mikor esztelenül
Öleltél, ölelted a vágyat.
Akartad:- engem és
Minden akartál,
Közben jól tudtad,
Képtelenség, pedig
Annyira
Maradnál...
