Elgondoltam, milyen
lesz
Amikor fáradtan ránknéz
És bólint az ősz…
Én teát készítek, várlak.
Ha jössz, megsimogatom
A kezed. Fáradt leszel és
Csendes, hiszen a munka
Nem végződik el magától.
Hagylak, mesélj, aztán
Eszünk, s a vacsora
Gyertyájánál megint
Összeér a kezünk…
Talán ráveszlek egy
Kellemes sétára, itt a
Hátsó, csendes utcákon.
Fölveszem azt a vicces
Kabátom, s te ölelsz,
Míg bandukolunk a sűrű,
Esti ősz-illatú levegőn.
Úgy szeretem ezt a
Hasonlíthatatlan illatot.
Ilyenkor számadást készítek,
Kicsit el is búcsúzok.
Nekem ez a csend a világom,
Nem a kicsit túlcsillanó
Karácsony…hiszen már
Nincs gyerek. Sokáig csak
A koszorút bírtam el.
Fa mostanában van,de
Nem feltétlenül kötelezően.
Gyertya és mécses lángja
Viszont minden este égjen!
Mert ha sötétedik, az már
Este, ilyenkor ölt testet a
Csodák kertje, ahol mindig
Játszik a közelemben
Gyerek…Nevet, szalad
Hozzám, átölel, s máris
Ott a hintán, de arcomon
Még a buksi melege...
Ne várass estelente, kedves!
Nagyon messze van már,
Ami elmúlt, akkor, mikor
Ideje volt. Nem pótlék vagy.
Te vagy a minden. Az élő
Jelen, s a bűbájos múlt.
